Újra „Szőcsényben” jártunk

Ha január, akkor itt a természetismereti vetélkedő első fordulójának beküldési határideje – ezt nálunk már szinte mindenki tudja. Így aztán az idei tanévben is, mint az előzőekben is, megindult a totózás – természetesen csak a természetismereti kérdések tekintetében. Öt csapatunk vállalkozott arra, hogy megbirkózzon a feladatokkal: 2 szakközépiskolai és 3 szakgimnazista csoport.
Az első akadályon túl következett a 2. próbatétel: ki tudja leginkább megjeleníteni a természetet illusztrációval és hozzá irodalmi alkotással. Csapataink ezt a feladatot is megoldották.
A harmadik, mindent eldöntő megmérettetésre 2 csapatunk jutott be, egy 9.-es és egy 12.-es. Az elméleti kérdések megválaszolása, kreatívkodás mindkét csoportnak jól sikerült. A délutáni feladatok rendszerint ügyességi akadálypálya teljesítését jelentik. A 12.-es csapat „előnnyel bírt”, hiszen ők már rutinos versenyzőknek számítanak itt – 4 éven keresztül mindig bekerültek az utolsó fordulóba is. Most is szuperül teljesítettek. A 9.-esekre is méltán lehetünk büszkék, hiszen szépen megállták a helyüket ők is.
A vége nagyon örömteli lett ennek a vidám, élménydús napnak: egy 7. és az 1. helyezés!
Gratulálunk mindkét csapatnak!
A csapatok tagjai: Berki Bettina, Pék Vivien, Szimiczki Gabriella (9.C, 7. helyezés) és Folta Ramóna, László-Simon Vivien, Péter Alexandra (12.C, 1. helyezés)

KVJ